~ 6. RÉSZ

(Ross szemszög)

-Nézd hagyd magyarázzam meg mert...
-Nem kell, tényleg. Tényleg, megkérlek, hogy ne magyarázkodj soha.-vágtam Cassandra szavába. Fel voltam rá készülve, hogy ez a beszélgetés nagyon nehéz lesz, de, hogy ennyire azt nem gondoltam volna.
-Haragszol rám?-hogy a fenébe kérdezheti ezt? Még szép, hogy haragszom rá, hisz tulajdonképpen megcsalt.
-Fátylat rá.-hangom nem éppen hatott olyan közönyösnek mint szerettem volna, de ami azt illeti leszartam.
-Tudod, ugye, hogy nagyon kedvellek?-hangja olyan vékony volt mintha a sírás határán állna és ettől úgy éreztem mintha a szívemen csavartak volna egyet. Elhatároztam magam és majdnem két percembe került mire összegyűjtöttem annyi bátorságot, hogy felvegyem Cassandra-nak a telefont szóval nem dobom csak úgy el azt a maradék elszántságot is.
-Tudom.-bunkó volnék, hogy nem mondtam azt, hogy "én is"? Talán, de megérdemli nem igaz, hogy szenvedjen egy kicsit?
-Öhm akkor...-dadogott és nekem muszáj volt elmosolyodnom azon, hogy még telefonon keresztül is mennyire aranyos ha zavarban van.-Van még egy kis dolgom, majd még beszélünk. Szia!-nem köszöntem el tőle azonnal bontottam a vonalat. Első feladat kipipálva, bunkón viselkedni, de nem engedni magyarázkodni.
-Tönkre fogod tenni ezt a lányt.-az ajtó felé pillantottam ahonnan apám nézett vissza rám haragos tekintettel.-Nagyon gyerekesen viselkedsz.-folytatta tovább korholásom.
-Nem én vagyok az aki megcsalta a másikat.
-Honnan tudod, egyáltalán, hogy megcsalt?-lépett egyet felém és én tudtam, hogy ez mit jelent. "Maradj csöndbe fiam, most én beszélek".-Arról a képről annyi a megállapítható, hogy Cassandra valakit átkarol és ha azt nézzük, hogy te hány rajongóddal viselkedsz így...
-Apa kérlek, ne is strapáld magad. Eldöntöttem, hogy mit teszek.-álltam fel és felvettem pólómat.
-De hisz kedveled a lányt.-értetlenkedett.
-Kedveltem, valamikor mondjuk azelőtt mielőtt, másik pasi karjában sírta volna ki az utazásunk miatt felgyülemlett bánatát.-mondom gúnyosan.-Felesleges ezen már rágódni. Megtörtént és most én akarok az lenni az, aki fájdalmat okoz a másiknak.-néztem mélyen apám szemébe majd kimentem a szobából.


(Cassandra szemszög)

-Beszéltél Rossal?-kérdezte apám papírjából felnézve.
-Igen és úgy látszik nem haragszik rám, oly annyira, hogy még magyarázatot sem követelt.-sóhajtottam nagyot és hátra dőltem a kényelmes bőrszékben.-Ez nagyon furcsa.-néztem szülőmre.-Fordított helyzetben én már rég összetörtem volna egy-két dolgot és ordítva vonom kérdőre Ross-t, de ő még csak azt sem kérdezte meg, hogy ki az a fiú.
-Talán tudja, hogy mennyire kedveled és nem kételkedik ebben.-rántott vállat és folytatta a jegyzetelést. Tovább akartam ecsetelni, hogy ez a helyzet mennyire nem normális mikor kopogtak és az egyik vörös hajú, túl nagy mellű titkárnő tipegett be az irodába.
-Uram egy kis gondunk akadt.-apának sem kellett több azonnal eldobta a kezében tartott papírköteget és teljes figyelmét a bögyös kisasszonyra irányította.
-Miféle gond?-tette össze ujjait.
-Az egyik rendezvényteremet véletlenül kiadták már aznapra, a miniszterelnök fogadására rendezett előadásra.-pironkodott és beszéd közben egyik lábáról a másikra állt. Na ennyit a jó kiállású, magabiztos nőkről akik a céget képviselik. Azért egy kis tartás ha a főnökkel beszél akkor is.
-Melyik ügyfelünkről van szó?-állt fel apa és idegesen végig szántott haján.
-A turnén lévő Lynch családról...


(Ross szemszög)

-Mi az, hogy nincs koncert?-csattant fel Rocky.
-Már kiadták a termet.-válaszolt apa feszülten.
-Jó akkor kitakarítjuk onnan akárki is van odabenn és megtartjuk a fellépést.-indult el az ajtó felé bátyám.
-Lassíts egy percre. Nem hiszem, hogy ezt az ötletet a miniszterelnök gorillái is támogatnák.-szólalt fel anya.-Minden meg lesz oldva, nem kell aggódni.-szorongatta telefonját és villámgyorsasággal írt valakinek egy üzenetet.


(másnap)

(Cassandra szemszög)

-Hihetetlen, hogy ez előfordulhat velünk.-szorítottam fülemhez telefonom miközben kitolattam a szálloda parkolójából egy bérelt autóval.-Mit fognak most rólunk gondolni?-agyaltam tovább és rosszabbnál rosszabb képek ugrottak be arról, hogyan veszítjük el a kuncsaftjainkat.
-Csak menny és intézd el. Minden bizalmam beléd vetem.
-Ezzel most nagyon sokat segítettél papa.-tettem le és az anyósülésre dobtam a készüléket.-Istenem ha ezt sikerül megoldanom esküszöm, minden nap imádkozni fogok.-néztem fel az égre és felhajtottam az autópályára.

-Óh hála a magasságosnak.-futott elém Mrs. Lynch mikor kiszálltam az autóból.-Annyira hálásak vagyunk.-ölelt meg jó szorosan és mondanom sem kell, tette kissé meglepett.
-Kérem nyugodjon le, mindent megoldok.-toltam el finoman magamtól és bátorítóan megszorítottam a vállát. Miután megmutatta a koncert helyszínének szolgáló épületet elindultunk abba a szállodába ahol megszálltak.
-Megérkezett a segítség.-nyitott be az egyik szobába az asszony. Döbbent tekintetek fogadtak mikor kiléptem a nő mögül. Szememmel azonnal Ross után kutattam, de miután nem láttam inkább az ott jelenlévőkre koncentráltam.
-Hogy értél ide ilyen hamar?-szólalt meg először Rydel.
-Magángéppel.-tettem le táskám a mellettem lévő komódra.-Szerintem térjünk azonnal a tárgyra.-vágtam bele.-Mark legyen szíves adja meg a technikaiak számát, Stormie ön pedig...-fordultam a nő felé.-Kérem nyugodjon meg.-mosolyogtam rá.-Ti pedig szedjétek össze a holmitokat és legyetek fél óra múlva készen a buszban.-lehet, hogy kissé nagyképűnek tűnik, hogy így dirigálom, de most felesleges a szép szavakkal foglalkozni.
-Hogy az a...-tudtam ki van mögöttem mihelyst meghallottam a hangját. Boldogság öntött el, de a többiek sokkolt arca láttán kissé megijedtem. Azonnal megfordultam és én is beálltam a mögöttem lévő emberek sorába. Ross állt az ajtóban, mellette pedig...pedig egy szakasztott ugyan olyan lány mint én. Tényleg nem viccelek ugyan úgy nézett ki mint én. Csak hápogni tudtam, nem jött ki hang a torkomon úgy mint ahogy az elképedt szülőknek és testvéreknek sem.-Te meg mit keresel itt?-karját azonnal lehámozta a lány derekáról és beljebb lépett.
-Megoldok egy problémát.-hangom nyeszlett volt, hasonlított a hangulatomhoz. Fel sem fogtam mi történik míg Ross rám nem vigyorgott és egy másodperc tört része alatt ismét az idegen csajt ölelte. Valamit én nagyon félreértettem ezek szerint abból, ami odahaza apám autójában történt.
-Üdv.-intett egyet a csaj és közelebb férkőzött Ross mellkasához, de inkább eltávolodott onnan Stormie arckifejezése láttán.
-Pakold össze a holmidat és kérlek kísérd ki a hölgyet.-állt elém Mr. Lynch.
-Rendben összepakolok, de a hölgy marad.-rántotta még közelebb az egyre ellenszenvesebb lányt, aki ettől a tettől kuncogni kezdett majd egy gúnyos vigyort megeresztett felém és nálam ekkor betelt a pohár.
-Ross kérlek pakolj össze.-nem kiabáltam még csak fel sem emeltem a hangom, ami még engem is meglepett.-Fél óra múlva legyetek kész és Mark a telefonszámot...-nyújtottam kezem telefonjáért. Miután kikutattam a számot és elmenettem a saját mobilomban még egyszer körülnéztem a szobában, majd kimentem az ajtón. Mikor kiértem a szállodából éreztem, hogy nem sokáig tudom már visszatartani a könnyeim. A parkoló felé kezdtem futni és miután beszálltam az autóba hangos zokogásba törtem ki. Tudtam, hogy valami nem stimmel. De...de ezt akkor sem értem. Miért nem mondta el nekem, hogy nem vonzódik hozzám, hogy nem érez irántam semmit? És a legnagyobb kérdés miért tette mindazt az elutazásuk előtti estén?


(Ross szemszög)

-Távol álljon tőlem, hogy megszakítsam az ifjú pár enyelgését, de igen tulajdonképpen ez a szándékom. Húzz innen....-mutatott bátyám a mellettem álló megszeppent lányra.-Te pedig...-lépett hozzám közelebb.-Takarodj a szemem elől és a koncert előtt ne is lássalak. Undorító féreg vagy, ugye tudod?-bökött mellkason.-Annyira csak magadra tudsz koncentrálni, hogy nem is érdekel hány embert taszítasz a mélybe emiatt.-lökött meg ezúttal erősebben. Mielőtt én is vissza támadhattam volna apa közénk állt és nagy nehezen de beráncigálta Rikert a mosdóba.
-Ebbe meg mi...
-Ne, ne is próbáld menteni a segged.-jött közelebb nővérem is.-Menny haza.-nézett sajnálkozva a lányra. Miután távozott mellőlem a bevallom Cassandra-ra tényleg hasonlító szőkeség gúnyosan testvéreimre vigyorogtam.
-Hát megoldottátok a helyzetet. Csak, hogy kurvára nem kértem segítséget!-ordítottam fel, de úgy látszik ez senkit nem ért váratlanul. Karba tett kezekkel méregettek mint valami kiállítási tárgyat és ettől kezdett egyre jobban elborulni az agyam.-Szólaljatok már meg a rohadt életbe!
-Ezt nagyon elcseszted.-mondta Ryland.-Tessék megszólaltam.


(Cassandra szemszög)

-Na, hogy haladsz?-szólt bele apa a telefonba. Hangja hallatán ismét a sírás kerülgetett, de megembereltem magam, hisz nem bőghetek a munkások előtt meg amúgy sem vagyok én olyan érzékeny lélek. Vagy még is?
-Nagyon jól. A technikai emberek már készen is vannak, már csak néhány tárgyat kell elvinni a színpad elől és azt hiszem készen vagyunk.-ültem le egy műanyag, rozoga székre.
-Hogy találtál ilyen gyorsan másik helyszínt?
-Mindig te mondtad, hogy kell lennie egy B tervnek. Hát ez most hatályba lépett.-sóhajtottam és térdemre könyököltem.-Nagyon fáradt vagyok.-ásítottam a telefonban.
-Holnap már jöhetsz is haza, hacsak nem maradsz kicsit romantikázni Ross-al.-nevetett a vonal másik oldalán. Hát fején találta a szöget, nem maradok itt semmi pénzért sem. Sőt ha módomba állna még ma este visszarepülnék, de még ezt azt el kell intéznem a bérléssel kapcsolatban.
-Sok a dolga és nekem is, holnap megyek haza.-nem akartam telefonon keresztül elmagyarázni neki a történteket és ha most teszek néhány megjegyzést mennyire elcseszett egy helyzetbe kerültem, de nem mesélem el az egészet akkor csak idegeskedni fog és állandóan hívogatna.-Mennem kell. Szia. Szeretlek.
-Én is. Vigyázz magadra.-még jó egy percig a fülemnél tartottam a telefont és gondolkoztam mi változtathatta meg Ross-t ennyire. Vagy mindig is ilyen volt és csak én nem vettem észre?
-Nagyszerű munkát végzett.-tette kezét vállamra Mr. Lynch.
-Köszönöm.-erőltettem magamra vigyort és felálltam.
-Tudom mit érez.-a mosoly egyből lehervadt az arcomról és rájöttem előtte nem tudom elrejteni az érzéseim.
-Csak olyan bonyolult ez az egész.-hunytam be szemem és elképzeltem, hogy valahol máshol vagyok, ahol nem léteznek szerelmi bánatok és hangos gépek amik melletted kopácsolnak.
-Soha nem tett még ilyet.-a férfi arcán értetlenség futott át.-Tényleg ma meg sem ismertem a saját fiam.-nézett rám szomorúan.-Nagyot csalódtam benne.
-Talán egyszer rájövünk mi miért történik.-vontam vállat.
-A kép miatt van így kiakadva.-nem lepődtem meg azon amit mondott. Igaz, hogy még így senki sem közölte a szemembe nézve, de tisztában voltam vele, hogy minden mögött az áll.
-Azt mondta nem kell megmagyaráznom és én nem is tettem. Úgy látszik kicsit akaratosabbnak kellett volna lennem.-nevettem fel elkeseredetten.
-Tényleg megcsókolta azt a férfit?
-Tényleg...-még mielőtt közbe vághatott volna a férfi folytattam.-De annak már legalább négy éve és ha megtudná Ross ki van a képen biztosan nem hinné, hogy a minap készült az a fotó.
-Ezt el kellene neki mondani.-rázni kezdtem a fejem tiltakozóan, és igen tudom mit gondolnak, már megint egy szenvedő lány a történetben akinek olyan könnyű lenne ismét boldognak lennie, de a büszkesége miatt nem mondja el az igazat és emiatt örök kárhozatalra ítélik.
-Tisztában vagyok vele, hogy csak egy csettintés némi könny és egy kiadós veszekedés kellene ahhoz, hogy ismét boldogok legyünk. De egy valamit kért tőlem Ross.-néztem mélyen Mark szemébe.-Hogy ne magyarázkodjak és Isten engem úgy segéljen nem fogok, pont úgy ahogy nem fogok könyörögni sem neki, hogy hallgasson meg. Annál azért nagyobb az önbecsülésem.-azzal megfordultam és elindultam a színpad háta mögé...kibőgni magam.