Egy gyors ecsetvonás a szemhéjamon és már készen is vagyok az ügyfelek fogadására. Külsőleg. A belsőm korántsem fest olyan fényesen mint a jól összeszedett páncélom amit tovább tartott megcsinálni mint a szüleimnek engem. A gyomrom folyamatosan bukfenceket hány és mintha a szívem valahová a torkom környékére kúszott volna. Nagy levegőt veszek majd ellépek a teljes alakos tükör elől és elindulok felkutatni apámat. A hosszú sötét folyosókon már szinte otthon érzem magam így a fényviszonyok vagy inkább azok hiányával is könnyedén rálelek szülőmre aki, mint szinte mindig most is telefonját szorongatja füléhez. Az órámra mutatva jelzem, hogy fogja rövidre tárgyalását mivel fogytán van az időnk és a kuncsaftok mar megérkeztek.
-Újabb megbízás?-mosolyogtam apura mikor elégedett fejjel zsebébe csúsztatta telefonját.
-Ez több annál. Talán még nagyobb sikert hoz ez az egy ügy, mint az összes többi együtt véve.-szeme szinte ragyogott és látszott rajta, képzeletében már számolgatta a munkáért kapott "csekély" összeget.
-Először ezen legyünk túl, utána a többi is szóba jöhet.-karoltam belé és elindultunk a tárgyalóterembe.
-Tudod most pont úgy viselkedsz mint anyád, sőt még úgy is nézel ki.-állt elém mielőtt beléptünk volna a szobába.
-Remélem ezt bóknak szántad.-húztam el számat és már szinte toporzékoltam idegességembe.
-Kicsim még csak húsz éves vagy nem kellene ilyen nagy presztízsű munkával foglalkoznod. Talán lazíthatnál mondjuk hétvégenként délután.-miközben magyarázott két keze közé fogta arcom és mélyen szemembe nézett.
-Hagyd, hogy dolgozzam.-léptem el előle.-Így legalább valami hasznomat is leled.-zártam le a témát és benyitottam a terembe.
(Ross szemszög)
Idegesen járkáltam fel alá a szobában miközben arra vártunk, hogy az a híres neves cég végre tiszteletét tegye előttünk.
-Idegesítesz Ross!-csattant fel Rydel és szúrósan rám nézett.-Ülj már le végre a seggedre és nyugodj meg.-fogta meg karom és szinte levágott a mellette lévő székbe.
-Mi van ha nem vállalnak el minket? Nincs időnk más szervezők után nézni.-rágtam megmaradt körmeimet.
-Biztos, hogy elvállalnak hisz már szinte bele is egyeztek.-próbált csillapítani Riker.
-Így van.-jelent meg szinte végszóra egy magas kosztümös, szőke hajú lány.-Jó napot! A nevem Cassandra Lincoln ő pedig az apám Ryen Lincoln.-mutatott az akkor belépő férfira.
-Önnel beszéltem telefonon?-kérdezte anya kikerekedett szemekkel.
-Igen asszonyom.-nevette el magát a lány.-Kissé meglepetnek tűnik.
-Te meg túl fiatalnak.-bukott ki Ellington-ból.
-Biztosíthatom önöket afelől, hogy ez egy cseppet sem változtat a tényeken.-szólalt fel Cassandra apja.-A lányom fiatal kora ellenére szinte már a szakma egyik nagy alakja így bátran ajánlom szolgálatukba.-tetszett ahogy a lány, apja szavai hallatán kissé elpirult, látszott rajta, hogy nincs elszállva magától, tudja értékelni a kedves szavakat. Mire észbe kaptam a fülig vörös lányból ismét megközelíthetetlennek tűnő jégkirálynő vált, aki határozottan lépett a mellettem felállított projektorhoz.
-Akkor térjünk rögtön a tárgyra.-kapcsolta be a gépet.-Önök egy turné lebonyolítása ügyébe kerestek fel minket.-hangja szinte hasította a levegőt. Úgy beszélt mintha valami tárgyaláson lennénk, ijesztő volt így látni egy, szinte velem egykorú lányt. Még sem tudtam róla levenni a tekintetem. Szőke fürtjeit hatalmas kontyba állította feje tetején, így már azt is megtudtuk, hogy hosszú haja van. Fekete kosztümje szinte második bőrként tapadt rá, főként melléhez és fenekéhez amit meg is csodálhattam, mikor elfordult diát váltani. Határozott léptekkel járt kelt a hatalmas szobában így hosszú, vékony lábait is megnézhettem amik szinte végtelennek tűntek a fekete magassarkúban.-Ön esetleg tudja?-ábrándozásomból nyolc szempár zökkentett ki kiknek tekintete alatt szinte megperzselődtem.
-Khm. Megismételné még egyszer azt amit mondott.-mozgolódtam székemben és legszívesebben az asztal alá bújtam volna szégyenembe.
-Hát persze.-mosolygott rám erőltetetten a szőke szépség, és úgy nézett rám mintha nagyon is tudná mi terelte el figyelmem.-Az imént arról volt szó, hogy hány állomást terveznek a turnéra.
-Azt hiszem negyvenet.-gondolkoztam el.-De talán kevesebb, de nem értem ennek mi a jelentősége egy kalap alá vesszük mindet.
(Cassandra szemszög)
-Ha harmincnál több koncert lebonyolításáról van szó ki kell rendelnünk önök mellé egy állandó segítőt és szervezőt aki kézben tartja a dolgokat ha esetleg valami baj történne. Nehéz mindent egy irodából elintézni uram.-megrökönyödve nézett rám, mire agyamban visszapörgettem azt amit mondtam hátha talán furcsán fogalmaztam volna. De nem, nem találtam hibát monológomba.
-Uram? Ez komoly? Szinte egy idősek vagyunk.-nevetett fel kínosan és a többiek felé fordult támogatást várva.
-Minden ügyfélt magázunk, nem ön az egyetlen aki ezen meglepődik, de ez amolyan szakmai formalitás.-zártam rövidre magyarázatom és a diavetítőhöz léptem.-Mint látják egy teljes stratégiát állítottunk össze. Minden helyen keresünk és szerencsénkre jobbára találtunk is megfelelő termet a koncertekhez és ezen procedúra elkezdéséhez már csak az önök beleegyezése szükséges.
Miután részletesen ismertettem velük a dolgokat elégedetten dőltem hátra székembe, és már csak arra vártam, hogy az eléjük csúsztatott lapot aláírják.
-Teljesen meg vagyunk elégedve a terveivel Ms. Lincoln.-fogott velem kezet az egyik szülő.-Nagyon örültünk.
-Részemről a szerencse.-mosolyogtam kedvesen és egy bólintással jeleztem apámnak, hogy innentől vegye át az irányítást.-Nagyon örültem a találkozásnak. További szép napot.-csaptam hónom alá mappám és kiléptem a teremből. Örömömbe szinte táncoltam volna, de azt szerintem nem igazán díjazták volna a cég további alkalmazottjai akik a folyosókon jártak keltek. Apa irodájába érve szinte letéptem magamról a kényelmetlen kosztümöt és kiléptem a lábsanyargató és kínzóan magassarkú fekete cipőmből. Hatalmas sóhajtottam mikor talpam alatt megéreztem a puha szőnyeget. Előhalásztam farmeromat, pólómat és miután magamra kaptam őket szoros kontyomból is elkezdtem kiszedegetni a hajtűket. Megmasszíroztam fejbőröm majd feltettem napszemüvegem és táskámat felkapva már rohantam is a kocsimhoz.
-Na így már sokkal jobb.-a mély hang irányába fordultam ami a hátam mögül jött.
-Valamit esetleg nem értett?-nyitottam ki kocsim ajtaját, de mielőtt beszálltam volna megragadta a karom.
-Igen. Miért nem érti meg, hogy utálom ha velem egykorúak magáznak.-vigyorgott rám pimaszul.
-És ön miért nem érti meg, hogy így kell tennem?-rántottam ki kezem szorításából és beültem autómba.
-Ross Lynch.-nyújtotta hirtelen jobbját.
-Tudom ki maga.-fújtattam dühösen.
-A szülei nem tanították meg az illedelemre.-hajolt közelebb.-Ross Lynch.
-Cassandra Lincoln.-adtam meg magam és kezet fogtam vele.-Most pedig ha megbocsájtasz haza szeretnék menni.-löktem arrább és az előtt becsaptam a kocsi ajtaját mielőtt megakadályozta volna.
(Ross szemszög)
Makacs egy nő, de ez a tulajdonsága még vonzóbbá teszi a szemembe. Szinte égek a vágytól, hogy jobban megismerjem ezt a, látszatra határozott lányt kinek a szemem mégis félénkséget sugároz.
-Holnap is ilyen későig dolgozol?-kopogtam be az ablakon, mire lehúzta azt és mosolyogva rám nézett.
-Annyira rohadtul nincs közöd hozzá, hogy az elmondhatatlan. És örülnék ha végre hagynád, hogy kitolassak ebből a hülye parkolóból.-nem emelte fel hangját még is veszélyesnek tűnt, még egy jó pont a csajnak, hogy még egy férfit is meg tud rémiszteni puszta hangtechnikával.
-Hamarosan találkozunk.-kacsintottam rá.
-Ne állj addig féllábon.-indította be a kocsit majd elhajtott. Miután nem láttam már a szürke kocsit az utcában, mosolyogva sajátom felé vettem az irányt és elképzeltem milyen lesz ezt a lányt egyszer megcsókolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése