~ 4. RÉSZ

(Cassandra szemszög)

Az embernek vannak olyan napjai mikor kivétel nélkül mindentől ideges lesz. A kinti falevelek csörgésétől amit a hülye szél fúj ide-oda, vagy a kukásautó távolodó morgásától. És ez a mai nap az életemben pontosan ilyen. Mielőtt ítélkeznétek, nem, nem jött meg pusztán ilyen a kedvem, nincs rá orvosi magyarázat.


-Jobbra van a gázpedál mami!-üvöltöttem dühösen az ablakon kihajolva. Miért kell nekem mindig a legnagyobb dugóba belekeverednem, mikor éppen sietek valahová és a valahová a munkahelyem? Apa tuti kinyír, őt egyáltalán nem érdekli mi akadályozott, ha defektet kaptam és elkéstem azt mondaná "miért nem cserélted ki gyorsabban", ha rosszul lettem volna azt mondaná "szedjem össze magam" mindenre van valami jó kis magyarázata.-Az ég áldja már meg, elindult a sor nagyanyám!-kiabáltam tovább mikor láttam, hogy a többi autó már rég a sztráda végén jár. Nagy nehezen elindult az előttem lévő is amit egy morcos, ősz hajú néni vezetett aki tulajdonképpen ki sem látszott a kormány mögül. Az ilyeneket miért engedik vezetni? Ha traffipax volt valahol akkor nagyon megszívtam mert minden sebességkorlátozást túlléptem, de most ez érdekelt a legkevésbé. Ma érkezik az egyik, ha nem a legnagyobb befektető cég az államban és muszáj időben odaérnem a tárgyalásra. Mielőtt feltennék magukban a kérdést igen részben, rendezvényszervező cég vagyunk, de van egy kisebb leányvállalatunk is ami viszont részvények vásárlásával, adásával és befektetéssel foglalkozik. Ott a dolgunk az, hogy megnézzük milyenek a valuta értékek és ha egy cég megfelelő összeggel rendelkezik, azonnal lecsapunk rájuk és megvesszük őket, így gyarapodik az egész vállalkozás, egyszóval így terjeszkedhetünk.
-Késtél nyolc percet.-nyomta kezembe apám az ujjnyi vastag kartonmappát.
-Tudom.-lihegtem mint egy kutya és bevágódtam az irodájába.
-Öt perc múlva legyél a konferencia teremben ott majd megbeszéljük a továbbiakat.-nagyon jól tudtam mit jelent az, hogy "megbeszéljük a továbbiakat". Azt, hogy kurva nagy szarban vagyok. Átvettem a kosztümöm, megfésülködtem és megigazítottam a sminkem ami a nagy rohanásban teljesen elkenődött. Miután szalonképesnek ítéltem magam elindultam a lift felé ami egyenes a huszonnegyedik emeletre repített fel.
-Jó reggel Ms. Lincoln.-köszönt udvariasan Ms. Pettyfer a recepciós.
-Jó reggelt.-mosolyogtam rá barátságosan és mikor már elhaladtam mellette futólépésben haladtam végig a folyosón.
-Te vezeted a tárgyalást.-fordult felém komor arccal apám mikor beléptem a tágas helyiségbe.
-Mi?-csak ennyit tudtam kinyögni. A többi kérdés valahogy nem talált kiutat a torkomból. Mi az, hogy én vezetem? Én? De miért? Miért nem te? Hol van Mr. Howard akinek ez a dolga?
-Kirúgtam.-ez az egy szó visszarántott a valóságba.
-Kit rúgtál ki és miért?-ráncoltam homlokom.
-Howard-ot. Nem tűröm, hogy valaki olyan dolgozzon mellettem akinek bármi köze van Col Howard-hoz.-az értetlenség után, düh szántott végig testemben.
-Ezt nem teheted vele. Ne őt büntesd amiért a fia egy seggfej.-fakadtam ki.-Apa nem dobhatod csak úgy az utcára mint valami haszontalan tárgyat. Kulcsfontosságú ember volt és nem mellesleg a te jobb kezed.-tettem hozzá halkan az utolsó mondatot.
-Nem azért mondtam el, hogy vitatkozzunk ezen. Meghoztam egy döntést és nem áll szándékomban mássá tenni ezt.-ennyi, a témát lezártuk, vagyis szülőm hangja erről árulkodott. Tudtam, hogy nem érdemes vele harcba szállni, hisz semmi mást nem értem volna el vele, csak azt, hogy még engem is elküldjön mérgében.
-Apa kérlek, ne hozz ilyen helyzetbe.-temettem tenyerembe arcom.-Felelősnek érzem magam azért amit tettél.
-Te érzed magad felelősnek? Az Istenit Cassandra annak az embernek a fia megerőszakolt!-üvöltött teli torokból. Megsemmisülve ültem a bőrszékben és csak bámultam ki az üvegfalon.
-Attól, hogy elbocsájtottad még nem tetted meg nem történté a dolgot.-suttogtam.
-Nem ebben igazad, van. De legalább nem kell néznem azt az arcot ami olyan kísértetiesen egyforma annak a mocskos hímringyónak a képével.-csapott az asztalra.-Eddig is fontolgattam ezt a lépést, de az utolsó csepp a pohárban a két nappal ezelőtti vacsora volt. Soha többet nem érhet hozzád az a nyomorult. Ha így tesz a saját kezemmel ölöm meg.-megrémisztett, igen megrémültem a saját apámtól, de leginkább a helyzet súlyosságától.


(Ross szemszög)

-Ez olyan szomorú.-sóhajtott nagyot Rydel és az utolsó bőröndjét is lehozta szobájából.-Olyan mintha elköltöznénk.-adta át apának a csomagot.
-Tulajdonképpen pontosan ezt csináljuk.-jegyezte meg Riker miközben szájába tömte szendvicse utolsó darabkáját is.-Szerintem tök izgi az egész.-vigyorgott teli szájjal. Szerintem is az volt, de valami még sem stimmelhetett bennem hisz boldogságom nem volt felhőtlen. Majdnem fél évig leszünk távol L.A-től és habár néha hazalátogatunk, sok időt fogunk az országúton, egy buszban tölteni.
-Ne legyél már ilyen búskomor.-lökött meg kedvesen Rydel.
-Te ezt úgy sem érted.-léptem arrább és kimentem a kertbe. Soha nem okozott problémát az, hogy elutazzak ebből a városból most meg majdnem sírva fakadok? Mi a jó büdös franc történik velem?


(Cassandra szemszög)

Megvettük a céget és hatalmunk azonnal érvényesült is mikor apa kirúgta az egyik ott dolgozót mivel állítólag szexuálisan zaklatta az egyik takarítót. Kezdenek kissé eldurvulni a dolgok én pedig kezdek teljesen kifordulni önmagamból. Legszívesebben üvöltöznék és tiltakoznék az ellen, hogy mindig a képembe nyomják a "megerőszakolt" szót. Igen ezt tették velem, de már nem most. Túlléptem rajta, én akivel ez az egész megtörtént, akkor azok akik még csak hírül sem tudhatják mit éltem, át miért nem tesznek ugyan így? Leragadtak a múltban és nem tudnak előrelépni, hogy végre a jelenre koncentrálhassanak ahol, én éppen most ütöttem nyélbe egy több millió dolláros üzletet. De apa még csak meg sem dicsért, nem ő éppen kirúgott valakit akit nem is ismert. Ki kell szabadulnom ebből a madárkalitkából. Egyedül kell lennem, gondolkoznom és kicsit kiengedni a fáradt gőzt. Ilyenkor általában elmegyek az utcában lévő konditerembe, de most sokkal izgalmasabb dologra vágyom.
-Készülsz valahová?-lépett be szobámba anya és jó alaposan végig mért.-Nem túl rövid ez a szoknya egy kicsit?-húzta fel szemöldökét.
-Nem érdekel túlságosan.-rántottam meg vállam és felvittem még egy kis rúzst ajkaimra.
-Úgy nézel ki mint egy utcalány.-fintorgott anyu.
-Helyes.-mosolyogtam rá pimaszul, majd felkaptam kabátom, táskám és elhaladtam mellette.-Majd jövök valamikor, egyedül megyek.-pusziltam meg és még mielőtt utamat állta volna leszaladtam a lépcsőn, felkaptam a kocsi kulcsom és elindultam az éjszakába.És akkor még nem is sejtettem mit hoz az este további része...

(Ross szemszög)

Mi a szart csinálok? Egyáltalán jó háznál járok? Még egyszer megnéztem a házszámot és miután megbizonyosodtam róla, hogy jó helyen vagyok felléptem a verandára, vettem egy nagy levegőt és megnyomtam a csengőt.
-Micsoda meglepetés.-nyitott ajtót Mr. Lincoln.-Mi járatban Ross?-tárta ki jobban az ajtót így jelezve, hogy kerüljek beljebb.
-Csak...csak...-mond már meg miért jöttél, te hülye súgta bennem egy hang.-Csak elszerettem volna köszönni öntől és Cassandratól mielőtt elutazunk.-na nem is voltam olyan szörnyű. Ugye?
-Nagyon kedves gesztus ez tőled, de Cassandra épp az imént távozott.-olyan csalódottság ült rám mint mikor egy gyerek mosolyogva kezdi kibontani a karácsonyi ajándékát, de végül nem azt kapja amire vágyott.
-Ó hát ez esetben nem is zavarnék.-álltam egyik lábamról a másikra zavaromban.
-Jaj ne legyél már ilyen félszeg. Kocsival jöttél?-kérdezte miközben a hűtőhöz lépett.
-Nem taxival uram.
-Akkor ihatsz.-húzott elő két üveg sört.-Gondolom szereted a sört.
-Igen uram.-kezdtem kissé felengedni.
-Uram, uram. Mint valami múltszázadi filmben. Ryan ha kérhetlek.-adta át az egyik jéghideg üveget.-Egészségedre.
-Egészségedre.-koccintottuk össze italainkat majd leültünk a kanapéra és beszélgettünk egy kicsit a bandáról utána pedig a sportról. Olyan érzésem volt mintha Ryan a második apám lenne.
-Nem veszi fel a rohadt telefonját!-kiabált valaki az emeletről.-Ó bocsánat nem láttam, hogy vendégünk van.-szabadkozott azonnal Mrs. Lincoln mikor meglátott.-Ross milyen jó újra látni.-hát nekem nem igazán, gondoltam magamban.
-Ki nem veszi fel a telefont?-kortyolt bele sörébe Ryan.
-Cassandra. Már vagy ezerszer hívtam, de nem veszi fel és aggódom, hogy valami hülyeséget csinálhatott.-ült le kétségbeesetten az egyik fotelbe az asszony.
-Biztos valamelyik barátjával ment.-vont vállat Ryan.
-Egyedül ment.-suttogta Mrs. Lincoln. Mint a villámcsapás olyan hirtelen csattant fel Ryan.
-Hogy a picsába engedhetted el egyedül?
-Nem tehettem mást, nem...nem tudtam megakadályozni.-dadogta és elkezdett folyni könnyei.
-Kérem.-léptem közéjük.-Tudja hová ment?-fordultam az összeomlott nő felé.
-Azt hiszem a Mc'nois-ba. De nem biztos.
-Nyugodjon meg.-mosolyogtam rá biztatóan.-Ryan kölcsön tudnád adni a kocsidat, azt hiszem sejtem merre lehet az a bár?-fordultam a férfihoz.-Tudom, hogy ittam de...
-Ott a kulcs a pulton, menny gyorsan.-vágott mondanivalómba. Felkaptam a kabátom és a kulcsot tenyerembe véve elindultam az utcán parkoló autóhoz. Hát nem kis járgány volt, egy bazi nagy terepjáró, de most ez érdekelt a legkevésbé.


(Cassandra szemszög)

Igen pont erre van szükségem, gondoltam miközben beléptem a zsúfolt helyiségbe. Sötétségre, zajra, szabadságra. Nem is foglalkoztam az ivással azonnal a táncparkett közepére vetettem magam és minden erőmet beleadva kezdtem magam produkálni. Több pasas is jó alaposan végig mért és észrevettem, hogy egyre közelebb merészkednek. Ez kell nekem, átlépnem a határokat, most az egyszer a magam ura vagyok. Több test fogott körül és mindent végig tapintottak rajtam csak értek. Izmos karok vettek körül. Mikor az egyik ágyékához dörzsölődtem éreztem, hogy nem múlt el nyom nélkül a kis táncom. Ez még magabiztosabbá tett, de mikor megfordultam már csak egy férfi állt előttem, de ő szorosan tartott a csípőmnél fogva. Nem éreztem magam veszélyben, túl sokan voltak ahhoz körülöttem, hogy innen valaki szemtanúk nélkül elráncigálhasson. Tovább táncoltam és ismét hátat fordítottam neki, mikor éreztem, hogy a keze eltűnt és a többi pár döbbenten néz a hátam mögé. Azonnal megpördültem és sokként ért amit ott láttam. Ross ütötte rúgta a táncpartnerem aki mint egy rongybaba hagyta, hogy bántsák.
-Ross! Ross állj le!! Ross!-ráncigáltam el vállánál fogva.-Higgadj már le!-üvöltöttem rá mikor végre abbahagyta a tiltakozást.-Mit csinálsz itt?-vontam kérdőre miközben magam előtt toltam, kifelé a tömegből. Mikor kiértünk az utcára, szó nélkül megragadta a karom és az egyik sikátorba húzott. Ha bárki ezt tette volna velem sikítottam volna és elrohanok ahogy csak tudok, de tudtam, hogy Ross nem bántana.-Miért tetted ezt?-kérdeztem immár halkabban. Nem nézett rám, de mellkasa gyorsan járt fel-le, és úgy vette a levegőt mint aki most futotta le a maratont. Keze ökölbe szorult és akkor láttam meg hogy bütykei vértől mocskosak.-Ross megsérül...
-Bántott az a barom?-üvöltött rám és a falnak szegezett. Két kezét a fejem mellé tette, úgy támasztotta magát.
-Csak...csak..táncoltunk, ennyi az egész.-motyogtam.-Nem történt semmi.-tettem hozzá azonnal.
-Úr isten.-fújta ki hangosan a levegőt és ellépett mellőlem.-Mikor megláttam, hogy az a barom fogdos és....és te meg hagyod. Soha nem voltam még olyan dühös mint ott akkor.-szavaitól azonnal forróság öntött el és kezdte melengetni testem.-Dühvel tölt el, hogyha egy idegen hozzád ér vagy ha egy régi ismerősöd megölel. Mert én akarok a helyében lenni.-fordult meg.-Érted? Én akarok az lenni aki végig taperol, én akarok az lenni aki boldoggá tesz és aki mosolyt csal az arcodra, én akarok lenni akinek elsírod a bánatod, én akarok lenni aki mellett biztonságban érzed magad, és én akarok az lenni akit te csókolsz.-fejezte be halkan. Még a lélegzetem is elállt szavai hallatán. Könnybe lábadt a szemem és nem csináltam mást csak a falhoz léptem és háttal annak lecsúsztam a hideg, nedves járdára. Tudtam mit érez Ross, mert egy részben én is ezt éltem át, de túl gyorsan történt ez az egész és én még csak át sem gondolhattam mit kéne tennem ha ebbe a helyzetbe kerülök.-Mondj valami, kérlek. Akármit.-hangja esdeklő volt.
-Ross te holnap elutazol.
-Ó a kurva életbe nagyon jól tudom, de nem ezt akarom tőled hallani.-borult térdre előttem.
-Hát akkor mit?
-Mi történt veled amiért ennyire nem bízol meg senkiben sem? Ki volt az és mit tett veled.
-Mit sem számít az.-fordítottam el fejem, hogy ne kelljen szemébe néznem.
-Rohadtul számít, mert ha megtudom ki az, megkeresem és a szart is kiverem belőle.
-Nem kell megvédened.-vágtam rá azonnal és nagy nehezen felálltam.-Nem kell mindenkinek megvédenie! Ami megtörtént megtörtént, azon már nem lehet változtatni és annyira unom már, hogy minden nap a múltamat élem meg! Lépjünk már túl és ne foglalkozzunk azzal mi történt!-kiabáltam remény vesztve.-Megerőszakoltak bazdmeg!-ordítottam rá.-Most boldog vagy?-löktem meg, minek következtében elterült a földön.-Boldog vagy, hogy megtudtad? Most már mondhatod, hogy "ó szegényt megerőszakolták majdnem megölték", te is neki kezdhetsz a sajnálkozásnak!-ültem rá lovagló ülésben és elkezdtem a mellkasát püfölni.-Na halljam! Mond már, hogy mennyire sajnálod!-elkapta karom és szorosan az oldalam mellé szorította.
-Nem fogom azt mondani.-hajolt közelebb.-Minek a sajnálkozás? Nem segít az már rajtad, nem törli ki a történteket csak minden nap ismét segít felidézni azt a szörnyűséget.-ült fel, de én még mindig ölében ültem.
-Sajnálom, hogy így kiakadtam.-mondtam remegő hangon mikor rájöttem hogyan is viselkedtem az előbb.-Nem ez vall rám.
-Semmi baj.-simított végig arcomon.-Hazaviszlek.-kelt fel a földről, de nem engedett el.
-Most már elengedhetsz.-nevettem fel mikor éreztem, hogy a lábaim nem érintik a talajt.
-Nem akarlak.-nézett mélyen szemembe, és valahogy tudtam, hogy most nem a testi kontaktusról beszél.